Álom

Tegnap nagyon furcsát álmodtam.
Egy barátom keltett fel álmomból, és kiráncigált pizsamában valami térre, ahol már többen is voltak. Ismerőseim, évfolyamtársak talán. Senki nem mondott semmit, hiába kérdeztem, hogy mi folyik itt. Aki kiráncigált, mintha Fau, Zoli és Csiga keveréke lett volna. Csak csitítgatott, és sürgetett. Felültetett egy kocsira ami egy szekérre hasonlított, és ekkor végre elmondta, hogy gyorsan el kell tünnünk innen, mert bombák vannak elrejtve.
A kocsi azonban nem indult. Mindenki csendben fegyelmezetten ült. Én leszálltam és visszaszaladtam a szobámba, ami mintha egy fa hajó kabinja lett volna. Felkaptam a farmerom a földről, és a pmp-met az ágyról. (Jellemző, hogy mennyire imádom ezt a kis szerkezetet, még álmomban is az a legnagyobb kincsem.)
Viszont mire kiszaladtam a kocsi és a többiek eltűntek. Maradt még néhány homályos alak, főleg lányok, akik nem mentek el, de innen már nem emlékszem sokra. Volt egy robbanás, de végül nem sebesültem meg. A robbanással eltünk a tér talaja, és alatta víz volt, a vízből pedig halak módjára egy pillanatra kibukkant minden eddigi szereplő, mintha csak egy színdarab végén hajolnának meg, Bizarr volt. Innen egyre inkább olyanná vált az álom, mint egy videójáték. A dolgok nem velem történtek, hanem a 'karakteremmel'.
A végén rájöttünk hol van, aki elhelyezte a bombákat. A talaj csempéi villogni kezdtek, és mutatták az utat hozzá. A gonosz furán ismerős volt, de nem tudom megmondani kire hasonlított. Egy lány volt még velem mikor elértünk hozzá, őt sem tudom ki volt. Sikított, mikor a gonosz agyonvert.
Azaz nem engem, hanem a karakterem. Egy puha baseball ütő szerűséggel csépelt. Az ütéseken látszott, hogy nem igaziak. Mint a pankrátorok ütései, vagy a filmek béna speckó effektjei. Fura módon azonban minden béna ütés valós hatás produkált. Kiverte a fogaimat, eltörte a bordáimat. Nem fájt, nem éreztem semmit, csak néztem magamat a távolból. Mikor végzett nevetve elsétált.
Vége volt.
Ő nyert.