Álom

Tegnap nagyon furcsát álmodtam.
Egy barátom keltett fel álmomból, és kiráncigált pizsamában valami térre, ahol már többen is voltak. Ismerőseim, évfolyamtársak talán. Senki nem mondott semmit, hiába kérdeztem, hogy mi folyik itt. Aki kiráncigált, mintha Fau, Zoli és Csiga keveréke lett volna. Csak csitítgatott, és sürgetett. Felültetett egy kocsira ami egy szekérre hasonlított, és ekkor végre elmondta, hogy gyorsan el kell tünnünk innen, mert bombák vannak elrejtve.
A kocsi azonban nem indult. Mindenki csendben fegyelmezetten ült. Én leszálltam és visszaszaladtam a szobámba, ami mintha egy fa hajó kabinja lett volna. Felkaptam a farmerom a földről, és a pmp-met az ágyról. (Jellemző, hogy mennyire imádom ezt a kis szerkezetet, még álmomban is az a legnagyobb kincsem.)
Viszont mire kiszaladtam a kocsi és a többiek eltűntek. Maradt még néhány homályos alak, főleg lányok, akik nem mentek el, de innen már nem emlékszem sokra. Volt egy robbanás, de végül nem sebesültem meg. A robbanással eltünk a tér talaja, és alatta víz volt, a vízből pedig halak módjára egy pillanatra kibukkant minden eddigi szereplő, mintha csak egy színdarab végén hajolnának meg, Bizarr volt. Innen egyre inkább olyanná vált az álom, mint egy videójáték. A dolgok nem velem történtek, hanem a 'karakteremmel'.
A végén rájöttünk hol van, aki elhelyezte a bombákat. A talaj csempéi villogni kezdtek, és mutatták az utat hozzá. A gonosz furán ismerős volt, de nem tudom megmondani kire hasonlított. Egy lány volt még velem mikor elértünk hozzá, őt sem tudom ki volt. Sikított, mikor a gonosz agyonvert.
Azaz nem engem, hanem a karakterem. Egy puha baseball ütő szerűséggel csépelt. Az ütéseken látszott, hogy nem igaziak. Mint a pankrátorok ütései, vagy a filmek béna speckó effektjei. Fura módon azonban minden béna ütés valós hatás produkált. Kiverte a fogaimat, eltörte a bordáimat. Nem fájt, nem éreztem semmit, csak néztem magamat a távolból. Mikor végzett nevetve elsétált.
Vége volt.
Ő nyert.

Hope

For the first time in like 3 weeks, I'm filled with hope! I really needed this. I felt so screwed by not being able to work at the university anymore. Now, I feel like only good thigns can happen with me in the future. And that's what matters! :)

down

The reason I don't write much is that I'm really down. My whole world changed in a weekend, and I'm still trying to adapt. I miss everyting, and I feel really bad in work. I don't have time to anything, I'm consantly tired, I'm not moving forward with my phd, and life just sucks...
I want to wuit this job. I mean, even a clerck at a 7-11 got better job qualities than I do. Hell, I can't even sit down during the whole day. Man... my feet hurt so badly...
I didn't study for 5 years ad the university to do this... I didn't started the phd to do this... I'm so going to quit after next week!

I still don't feel good about my work. Some of my friends keep telling me: "Welcome to the real world!"
Should every work feel like crap? Aren't there any works... I don't know, you ENJOY? I've worked as an intern for 1 year, and it was fine. I didn't hated it. After that 3,5 years of PhD. It was fine, I didn't hated it. But now? I just hate my work. Okay it's only been 2 weeks. I promised myself I'll stay for a month before even considering quitting. I'm just afraid they won't let me quit.
This is crazy. I usually think about quitting a job before even starting it. I'm nuts...

My new job

I had my first day today in the huge pharmacy I work as a pharmacist from now on. It's brand new, so there weren't many customers today.
I really have mixed feelings. My collaegues are not really friendly. Nor it is the big boss. Every room is wired with cameras pointed at you. Somebody obviously wants to know ho many time do you spend in the laboratory preparing ointments... Crazy... And guess what! You only have half an hour for lunch, and you're not allowed to go out in the city. Oh, and it's not allowed to have lunch together with more than 2 persons. It's like a slave camp, or something...
Well, at least the money is good. Twice the money I made as a PhD student. Still I hope I'll get to like this job better. I have to stay for a year, and I'm really terrified just thinking about it right now...

Without my flatmate

My flatmate moved out today. His parents came to help move his things to his gf's apartment. They stayed for 3 days. It was really hard to carry the wardrobes and the new beds all the way up tho the 4th floor. I'm spent, and I have the flat here nearly empty. My new flatmate moves in tomorrow, and I also start my new job tomorrow (or at least I'll sign the papers, I'm not sure if I'll start tomorrow.)
Funny feeling. I'm trying to think of this all as a new beginning, but I'm still sad. I'll miss the university, and I'll miss my flatmate too.
I'm going to help out my japan teacher as an interpreter tomorrow at a lawyer. I'll have to translate only english, not japanese. Still, I'm a bit nervous. I'm also thinking about changeing my blog's language to Hungarian. I feel I could express my emotions better using my mothertounge.